Boldog karácsonyi ünnepeket kívánunk! Az egyházi vezetők ünnepi gondolatai

A Szatmár.ro hírportál egyházi vezetők szavaival, karácsonyi gondolataival kíván minden kedves olvasójának és partnerének békés, boldog ünnepeket.

Nm. Ft. Schönberger Jenő püspök köszöntője:
 

Kedves pap- és szerzetes testvérek, tisztelendő nővérek, kedve jó hívek! „Dicsőség a magasságban Istennek, és békesség a földön a jóakaratú embereknek.”

A karácsonyi angyalok ezekkel a szavakkal hirdették meg azt a boldog örömhírt, hogy megszületett a Megváltó! És ma ismét Karácsonyt ünnepelünk. Jézus Krisztus test szerinti születését. 

A pásztorokkal együtt szemléljük a gyermek Jézus arcának szépségét, Isten Fiáét, aki egy istálló szegénységében született. Isten annyira szeret minket, hogy osztozik velünk emberségünkben és életünkben.” Milyen csodálatos, amit Isten a megtestesülésben ajándékozott nekünk. Ezt ember soha ki nem találhatta volna. Velünk az Isten, és így van velünk! A betlehemi Gyermek személyében itt van az egész mennyország. Ilyenkor, Karácsonykor, milyen sokan érzik a hívást, és elmennek a betlehemi barlanghoz, hogy a pásztorokkal együtt lássák a csodát, mert vágynak arra, hogy szívüket eltöltse ugyanaz a csodálkozás, ugyanaz az öröm, ami a pásztorokét eltöltötte. Ámulattal teli köszönetünket fejezzük ki Istennek ez előtt a végtelen ajándéka előtt, amit kaptunk. 

De nem érhetjük be ennyivel. A betlehemi Gyermek előtt állva most egy kissé előbbre tekintünk, és figyelmünket a napkeleti bölcsekre fordítjuk, akik hódolnak a Gyermek előtt. Némák, hiszen ismeretlen nyelven beszéltek, de annál beszédesebbek ajándékaik: arany a királynak, tömjén az Istennek és mirha a szenvedő Megváltónak. Megható ez a néma hódolat. A bölcsek leborultak a Gyermek előtt. Ezt mi is megtehetnénk. Ne szégyelljük. Ez nem gyerekesség, hanem a hit aktusa. Ott van a helyünk térden állva a betlehemi jászol előtt. 

Szép dolog a pásztorok csodálkozása, fontos a három király hódolata, de Karácsony ünneplésében a csúcs: befogadni, karjainkban tartani a Gyermeket. Bár még csak az események első napján vagyunk, de lelki szemünkkel ismét nézzünk előre. A jeruzsálemi templomban az újszülött Jézust szülei bemutatják az Úrnak. Egy öregember karjaiban látjuk a Gyermeket. Az öreg Simeon magához öleli, s mert látó szemet kapott Istentől, e Gyermekben felismeri az Üdvözítőt, akit Isten küldött. Egy hosszú életen át várt erre a pillanatra. Most vágyakozása beteljesült. Uram, ennyi elég! Ez az, amire vágytam, szívem megtelt: minden vágyam teljesült. „Most bocsásd el Uram szolgádat, szavaid szerint békességben.”

Most, éppen Karácsony ünnepén kell őszintén megkérdeznünk magunktól: Megtalálható-e Simeon vágyakozása bennünk? Vajon mi készek vagyunk-e átölelni, befogadni az Üdvözítőt, adunk-e neki helyet? Engedjük-e, hogy belépjen az életünkbe? 

Karácsony legnagyobb kegyelme az, hogy nem csak csodálom, nem csak imádom, hanem befogadom, szívemre ölelem a Boldogságos Szent Szűz által állandóan felém nyújtott Szent Fiát, hogy velem legyen, és én ővele egy egész életen, sőt egy örökkévalóságon át. Ehhez pedig nem is kell olyan sokáig várakoznom, mint Simeonnak, mert minden szentmisében megtehetem, a szentáldozásban befogadhatom, eggyé válhatok vele. Ezt a legnagyobb kegyelmet kívánom, hogy adja meg az idei Karácsony ünnepe mindenkinek.

Ezekkel a gondolatokkal kívánok kegyelemteljes karácsonyi ünnepeket, és Istentől áldott, békés, boldog új esztendőt.

2019 Karácsonyán, Jézus Krisztus születésének főünnepén,
† Jenő püspök




Király Lajos esperes karácsonyi üzenete

„Mi szeressük őt, mert Ő előbb szeretett minket.” (1. Ján 4,19)

Gyakran hallhatjuk azt a megállapítást, hogy Karácsony a szeretet ünnepe. A szeretet pedig az élet legnagyobb ajándéka és lehetősége… Mentve vagyok, ha tudok szeretni és óriási gond az, ha engem nem lehet szeretni. Minden szeretet kiinduló pontja és forrása az Istenben való szeretet, hiszen csak akkor tudunk igazán szeretni valakit: a hitvestársat, a gyermeket, a szülőt és nagyszülőt, a testvért, a barátot, a gyülekezetünk tagját, ha Istenért és Istenben, Isten miatt szeretünk. A Karácsony elsődleges kérdése és figyelmeztetése: szereted-e Istent?

Azonban a karácsonyi történések nemcsak figyelmeztetnek erre a szeretetre, hanem hozzá is segítenek. Mindezt azonban nem paranccsal és követeléssel éri el: szeresd az Istent -, mert a szeretet nem parancsolható és nem kényszeríthető, hanem azzal, hogy életünkben felébreszti és megteremti a szeretetet. Ahogyan a szeretetet csak szeretettel lehet tanítani, úgy a szeretetet csak szeretettel lehet ébreszteni. A karácsony annak bizonyossága, hogy Isten előbb szeretett minket, Ő az, aki közelít hozzánk életútunkon. Elibünk jön és megtestesül a betlehemi gyermekben, Jézusban, akinek szíve ma ki van tárva előttünk, szava hív, vigasztal és gyógyít, megbocsát és áld, újjászül és Szentlelkével segít…. tehát szeret, szeret. Mi szeressük Őt!

A Szatmári Református Egyházmegye lelkipásztorainak nevében kívánok áldott, békés és szeretetteljes Karácsonyi ünnepet!

Békesség Istentől!
(Ravasz László nyomán)

Király Lajos,
a Szatmári Református Egyházmegye esperese




Ilyés Sándor evangélikus lelkész ünnepi gondolatai

Nem köszöntőt akarok mondani, hanem egy tömör igehirdetést, mert csak ez segít rajtunk! Nem tudom felfigyeltek-e már arra, hogy a Bibliájukban az Ószövetség és az Újszövetség között van egy fehér üres lap. Az Ószövetségben az utolsó, aki szól az Malakiás próféta – rajta keresztül ígéri a világnak, hogy jönni fog egy próféta, aki felkészíti a népet a Messiás fogadására. Ez az útkészítő keresztelő János. Jönni fog János, hogy előkészítse a szívet Jézus befogadására. Várni kell erre az ígéretre. És ezután jön egy fehér lap, jön 400 esztendő úgy, hogy az Isten nem szól, nincs szava az embernek, nincs próféta, prófécia. 400 évnyi síri csend. 

Ez a 400 év a romlottságnak a kora volt: a zsidók megtartották a nagy ünnepeket, nagy zarándoklatok voltak Jeruzsálembe, áldozatokat futószalagon mutattak a templomban, megvolt tartva minden istentisztelet, ment a külső rituálé svájci pontossággal – de mindezt megkérgesedett szívvel tették, megszokásból, kétszívű vallásoskodásból. Az Istennel való kapcsolatuk paródiává változott át.  

Ott vannak a farizeusok, akik a 10 parancsolatot több mint 600 törvényre aprítják, és görcsösen ragaszkodnak ahhoz, miközben egyre eltávolodnak Istentől. A szeretetből törvényeskedés lesz, és minden betartott parancsolatot Isten orra alá dörgölik: na látod, hogy milyen ügyesek vagyunk – jutalmazz már meg bennünket. Azért tesszük, hogy jutalmat kapjunk.

Az akkori világ uralkodója Augusztusz császár, aki istennek kiáltja ki magát. Több pénz kellett neki, több ember, aki neki szolgál, elrendeli hamarosan a népszámlálást: hadd tudja meg hány alattvalója van, és azok mind fizessenek neki keményen adót. 

Nagy Heródes a király Júdeában: kegyetlen uralkodó, lemészároltat gyerekei közül többeket mert féltékeny a trónra, feleségével is végez, anyósát is, rokonsága egy részét is elteszi láb alól, a zsidó vezetők közül párakat megölet, mert nem szerették: ettől a tettétől biztos megszerették. Később Betlehem és környékén kivégez minden 2 éve aluli gyereket, mert hallotta a napkeleti bölcsektől, hogy megszületett a zsidók király.

A főpapok korrupt vezetők lettek: ahelyett, hogy az Istent szolgálnák és lelki vezetőkként tevékenykedtek volna, politizáltak és behódoltak a Római Birodalomnak. 

Ebbe a züllött, vérrel telített és megfélemlített gonosz, parázna világba, ahol senki sem az aminek látszik, ahol egyedül a pénz és a hatalom az isten – a Mindenható egy Isten nem tűrve mindezt 400 év után megszólal: Józsefnek és Máriának elmondja, hogy megakarom menteni az emberiséget és a világot, mielőtt elpusztítanátok: elküldöm Fiamat Jézust szabadítónak, mert ennek a világnak szüksége van külső szabadításra. Ha magatokra hagylak elpusztítjátok egymást. A fiú neve Immánuel: ami azt is jelenti Velünk az Isten. Szétszakította Isten az eget, minden követ megmozgatott és lejött Jézusban közénk. Beteljesedett az ézsaiási prófécia: „A nép, amely sötétségben jár, nagy világosságot lát. Akik a halál árnyékának földjén laknak, azok fölött fény ragyog föl.” Ez történt karácsonykor! 

Eljött közénk Isten: megtérésre hív: engedd, hogy az Isten az ige-igehirdetés által átformáljon az ő képére és az ő hasonlatosságára, engedd, hogy kihozzon abból a mély szellemi-lelki halálból, amiben vagy, amiben mindannyian beleszületünk. Az Isten mindent megtett érted! Te megteszed, hogy eljössz hallgatni az igét, Isten megújító szavát? Csak Isten szaván keresztül van új élet! Engedd Isten szólítson meg a gyülekezetben! Rajtad is csak Isten tud segíteni!

Kívánhatunk mi boldog karácsonyt, és adhatunk egymásnak több 100 eurós értékben ajándékokat: ez helyzetünkön semmit nem segít. Egyedül, aki ebben a sötét korban segíteni tud: Isten. Ő ma is itt van: hívd segítségül az Úr nevét és üdvözülsz! Ámen! 

Ilyés Sándor,
evangélikus lelkész




Bálint Benczédi Ferenc unitáriu püspök karácsonyi köszöntője

Gondolatok az Úr 2019. esztendejének karácsonyán: „Bementek a házba, meglátták a gyermeket anyjával…” (Mt 2,11)

Alig térhettünk magunkhoz a csendes novemberi megemlékezés perceiből, és – mintegy vezényszóra – már dübörögni is kezdett a nagy ünnepi vásár. Bármerre tekintünk, minden arról beszél, hogy így, az esztendő vége fele közeledve egy különleges időszakhoz érkezünk, amikor ricsajtól lesznek hangosak a napjaink, miközben azt mondjuk, hogy karácsonyra, az év egyik legszentebb ünnepére készül a keresztény világ. Olvasom az újságban, hallom a különféle beszámolókból, hogy ország- és világszerte ilyenkor milyen nagy erővel dolgoznak sokan, hogy teljes és gazdag ünnepe legyen az embernek, a családnak. 

Városunkban minden pompában áll. A kis üzletektől a nagy áruházak kirakatáig minden csillog-villog. Elvarázsol az utcák és terek esti ragyogása. Még az otthonok ablakaiból is látni lehet azokat a jelképeket, amelyek karácsony közeledtére figyelmeztetnek: a villogó apró fényeket, mikulásokat, mézeskalács figurákat, az állandó harsogó karácsonyi dalokat és sok más mindent. 

Az utóbbi években sokszor értetlenül álltam a jelenség előtt. Azon gondolkodtam vajon tényleg így kell a karácsonyra készülni?  Szinte bohózatnak fogom fel: csendre vágyunk, de harsog a világ, együtt akarunk lenni szeretteinkkel, de mindenki valamerre tart, szalad. Haza akarunk érkezni, de idegenbe utazunk. Miközben belső világosságra és megtisztulásra vágyunk, külső sziporkázó, mesterséges fényekben gyönyörködünk. Bámuljuk és keressük a csillagot a magasságban, amikor az bennünk kellene felragyogjon.

A karácsonyra készülés napjait agyonzsúfoltuk, jelképes karácsonyfánkat tele aggattuk, de a lényeget szem elől tévesztettük. Külsőségeket hajszolva önmagunkkal keltünk versenyre, a hangsúlyt a vásárlásra, a csillogásra helyeztük. Mindenki kínál valamit, apróhirdetések, reklámok ajánlanak, megvetetni akarnak mindent, hogy teljes legyen az ünnep, de közben tapasztalhatjuk magunk is, hogy kiürült a lélek. Elveszítettük magunkban a Gyermeket! Nem tudunk megfogalmazni egy jó szót, fáradtan érkezünk meg a karácsonyfa árnyékába. Már karácsonyi dalokat is képtelenek vagyunk dúdolni, nem tudunk mesét mondani szeretteinknek. Törődötten és fáradtan érkezünk meg az ünnephez, pedig nem ezt akartuk! Nagyon elrontottuk erre a szép ünnepre készítő adventi napokat. Nem így kell karácsonyra hangolni életünket. Nem a külvilághoz kellene igazítsuk magunkat. Nem külső parancsszónak kellene engedelmeskedni.

Az evangéliumi üzenet pásztorokról és napkeleti bölcsekről szól. Ők a külső világban keresgéltek: a pásztorok bámulják az eget, a bölcsek földi hatalmasságtól érdeklődnek. Keresgélnek, választ várnak. Kétezer év távlatából olvasva Jézus születési történetét, nem tehetünk úgy, mintha az Ő tanítását nem ismernénk. Ő arra oktatott, arra akarta tanítványainak a szemét és értelmét felnyitni, hogy a mélyre evezzenek, hogy ne féljenek, hanem keressék a belső szoba csendjét, hogy figyeljenek egymásra, ne gyűjtsenek földi javakat, ne aggodalmaskodjanak, hogy legyen egy mustármagnyi hitük, a lelket ne öljék meg, és sorolhatnám tovább ezeket a mély, jézusi igazságokat. Mi pedig pont az ellenkezőjét tesszük most is! A külsőségekre helyezzük a hangsúlyt, varázslatot várunk, pedig a megoldás bennünk van. A „nagy varázsló”, a Gyermek bennünk van!

Isten felé kell forduljunk, ne napkeleti bölcsekként várjuk a földi Heródesektől a megoldást, kérdéseinkre a választ. De egyszerű pásztorok sem lehetünk, hiszen ebből az állapotból kétezer év óta ki kellett volna nőni már! Többek vagyunk: Isten gyermekei, akiket az Ő lelke vezérel. Karácsonyra csak így lehet lélekben készülni és befogadni az angyali üzenetet: „született néktek Megtartó”. 

Nagy költőnk, Dsida Jenő egyik szép versét idézem:

„Goromba ágak az arcomba vernek, / de én megyek tovább, egy kis haranggal / viszem a drága hírt az embereknek: / Bennem van, íme, csengő és harangdal / és bennem van a legnagyobb, a Gyermek – a fényes jászol s valamennyi angyal.” (Dsida Jenő, A gyermek dicsérete, részlet)

Karácsony ünnepét sok szép, külső díszítő elem teszi varázslatossá és vakítóvá. Ezek a külső ragyogások akadályoznak meg a tisztán látásban. Ez év karácsonyán a benned levő Gyermekre akarom figyelmedet irányítani. Azt szeretném megtudni, hogy ebben a csillogásban, ragyogásban, melyet mesterségesen magunk köré varázsoltunk, észre tudod-e venni a benned levő Gyermeket? A napkeleti bölcsek és a pásztorok is megtalálták őt, bementek a házba, leborultak ajándékaikat átadták neki. Karácsony ünnepén menj te is be a „házba” és ott, lelked csendjében, értelmed világosságával, hited erejével találd meg a benned élő Gyermeket, és akkor hiszem, hogy boldog ünneped lesz. Tudsz majd mesélni, énekelni, magadhoz ölelni szeretteidet, és az angyalokkal együtt zenged: „Dicsőség a magasságban Istennek, és a földön békesség, és az emberekhez jóakarat!” (Lk 2,14).

Istentől megáldott, boldog karácsonyt kívánok!

Kolozsvár, 2019 adventje,
Bálint Benczédi Ferenc, unitárius püspök